Újabb zseniális eladó használt BMW! Ezúttal egy BMW E36 316i Compact, legalábbis első ránézésre az E36-os generációból. Ezeket a Compact kiviteleket mindig a kupék, és a négyajtósok után választják az emberek, ritka aki ráizgul a kissé aránytalan formára.
Ezzel az átépítéssel viszont ördögi a gép!
Mert ebben nem a négyhengeres alapmotor dolgozik, hanem az ötliteres V12-es, amit a hetesbe, és a nyolcas kupéba építettek a kilencvenes évek elején a bajorok, 300 lóerővel! Az 1987-ben megjelent M70 kódjelű V12 egészen 1996-ig volt a motorcsalád tagja. 1989-ben jelent meg a legendás 8-as kupé, ami a V8-as erőforrás mellett szintén elérhető volt V12-es változatban. Gyártási ciklusa alatt összesen 50 000 db M70-es motorral szerelt BMW talált gazdára.
Ebben a karosszériába viszont nem került a V12-es gyárilag, ezt már utólag építették be elvetemült hozzáértők. Csoda, hogy befért a blokk, és ez a dolog rendszámot kapott Hollandiában. Az biztos, hogy ennél mókásabb autó kevés akad 4,4 millió forintért, ennyi ugyanis a vételára a nemes motorral feldobott „kompótnak”.