Duplán amputált férfi vezette botokkal luxusautóját az M6-os autópályán, elkapták

Egy mozgásában erősen korlátozott 47 éves szabadszállási férfi akadt fenn a fokozott ellenőrzésen az M6-os autópálya Tolna vármegyei szakaszán.
A rendőrök is meglepődtek május 9-én, mikor egy közúti ellenőrzés alkalmával az M6-os autópályán Dunaszentgyörgy térségében egy autót állítottak meg. A kocsi azért volt feltűnő a járőröknek, mert minden irányból le volt sötétítve.

De ez, mint kiderült a legapróbb szabálytalanság volt. A sofőr és a kocsi ellenőrzésekor számos megdöbbentő dolgot láttak az egyenruhások. Az autót vezető 47 éves férfinak nem voltak alsó végtagjai, ennek ellenére vezethetett volna, ha a kocsit megfelelően átalakították volna. De ez nem így volt.

Lábak helyett botokkal vezetett, és sok volt a rovásán

A sofőr – a rendőrök megdöbbenésére – két, a fék- és gázpedálra drótozott fadarabbal működtette a pedálokat. Mikor a vezetői engedélyét elkérték, akkor elmondta, hogy soha nem volt jogosítványa, sőt jelenleg is eltiltás hatálya alatt vezet.

Az adatok ellenőrzésekor kiderült az is, hogy a jogerős vezetéstől eltiltás mellett felfüggesztett börtönbüntetése is van ugyanezen bűncselekmény elkövetése miatt. A nyilvántartó adatai szerint a 47 éves férfival szemben a legutóbbi eltiltása óta már máshol is indult eljárás, és a korábbi években is számos alkalommal kapták el eltiltás hatálya alatti és engedély nélküli vezetés miatt.

 

Szólj hozzá!