Barna bőrkabátját magára húzva lépett ki Mihály bácsi a nyirkos hajnali levegőbe. A csípős, őszi szél zúgott a fák között, mintha sírva fakadna a távozó nyárért. Az öreg úr szemében mély melankólia csillogott, ahogyan végigsimított a kerítés mellett parkoló új kocsiján. Ezüstös fénye volt, modern vonalakkal, minden extrával felszerelve, de számára mégsem volt több egy lelketlen tárgynál.
Hónapok teltek el azóta, hogy eladta öreg ezerkettes Ladáját. Azt a rozsdásodó, de megbízható társat, amely negyven éven át kísérte minden útján. Nem volt benne GPS, sem ülésfűtés, de minden karcolásán, minden horpadásán megcsillant egy-egy emlék: a családi kirándulások a Balatonhoz, ahol a gyerekek nevetése betöltötte az utasteret; a váratlanul érkező hóviharok, amikben mindig biztonságban hazavezetett (Igen néha keresztbe csúszva); azok a csendes esték, mikor csak a motor búgása töltötte be az űrt, és ő a volán mögött elmerenghetett az élet dolgain.
Ahogy ott állt a régi emlékek között, egy pillanatra úgy érezte, hallja a Lada egyedi motorhangját, érzi a kormány természetes, jellegzetesen megszokott ellenállását a kezében. A szívét egy pillanatra melegség töltötte el, de gyorsan el is szállt, mint egy régi, megkopott fénykép.
Egy pillanatra bezárta a szemét, és visszarepült az időben, amikor először ült bele abba a frissen vásárolt műanyag autóba. Az új autóillat helyett a Lada sajátos bőr- és benzinszag keverékét érezte, amit annyira szeretett. Emlékezett, ahogy a gyerekei, még kiskorukban, a hátsó ülésen párna- és takaróvárat építettek, miközben ők a feleségével mosolyogva cserélték a pillantásaikat a visszapillantó tükörben.
Mihály bácsi sóhajtva nyitotta ki az új autó ajtaját, és beült. A motor simán indult, a kijelzők villogva köszöntötték, de az öreg úr nem tudott örülni nekik. A vezetés már nem volt ugyanaz: kevesebb figyelmet igényelt, de ezzel kevesebb élményt is adott. Az új autó csillogása nem pótolhatta a régi Lada meghitt patináját.
Miközben az utcákon hajtott keresztül, a város lassan ébredezett. A hajnali köd mögött az első napsugarak megtörték a szürkeséget, mintha csak azt súgták volna neki: “Minden rendben lesz.” Egy mély lélegzet, és Mihály bácsi rájött, hogy a Lada nem csak egy autó volt számára, hanem egy élettörténet. És bár az autó már nem volt vele, a történet tovább él az emlékeiben, és ezek az emlékek hajtják előre, akár az új úton, akár egy új fejezetben.
Végül is, a Lada lehet, hogy már a múlté, de az emlékek, amiket adott, örökké a szívben maradnak.